Ünnepi istentisztelet

Az istentiszteleten igét hírdet Szeverényi János evangélikus lelkész, fellép Andrejszki Judith énekesnő és közreműködik az Evangélikus Óvoda gyerekcsoportja. A rendezvény fotókiállítással folytatódik és a hagyományos szeretetvendégséggel zárul.

Hálaadó istentisztelet

A Nagyvárad Őssi Református Egyházközség felújított imaházának avatója, megáldása. Igehírdető: Bogdán Szabolcs János püspök

Unitárius udvar

A Unitárius Udvar május 6-14. között több napon át várja az érdeklődőket egy sokszínű, közösségi élményt kínáló programsorozattal. A látogatók minden nap 16:00-18:00 óra között kiállításokon, interaktív élményeken és közösségi kezdeményezéseken keresztül kapcsolódhatnak ki, miközben a feltöltődés és az elmélyülés is teret kap. A programok között szerepel többek között kiállítás,...

Szent László Egyházmegyei Zarándoklat

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye idén május 3-án tartja a Szent László egyházmegyei zarándoklatot, amelyre az egyházmegye területéről és más egyházmegyékből is várják a hívők közösségét. Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően húsvét ötödik vasárnapján kap helyet, központi eseménye pedig a 11 órakor kezdődő ünnepi főpapi szentmise a székesegyházban, amelyet idén...

Szent László Zarándokút (Debrecen-Nagyvárad)

Negyedik alkalommal indul el a Szent László zarándoklat Debrecenből a nagyváradi Nagyboldogasszony Székesegyházig, a lovagkirály tiszteletére. A résztvevők a közel 110 km-es távot három nap alatt, gyalog teszik meg. A zarándoklat célja a fizikai kihívás mellett a lelki elmélyülés, közös imával, énekekkel, lelki beszélgetésekkel és szentmisékkel kísérve. Útvonal: 1. nap:...

Szociális Szakmai Nap – A(z) (ön)segítés művészete

A szakmai nap célja a szociális területen dolgozók támogatása, megerősítése és a szakmai közösség építése. Az esemény előadásokat és interaktív műhelymunkákat kínál, amelyek a segítő hivatás kihívásaira, a lelki egyensúly megőrzésére, valamint a reziliencia és az együttműködés fejlesztésére fókuszálnak. A program olyan aktuális témákat érint, mint a kiégés, a családon...