Vállalkozó, mint mentor – Az én utam a sikerhez

A modern oktatás túlmutat a tankönyveken: ezen a programon nagyváradi vállalkozók osztják meg tapasztalataikat közgazdaságtan és vállalkozásmenedzsment szakos diákokkal. A beszélgetések során szó esik a cégépítés valós kihívásairól, valamint a kitartás, kreativitás és elhivatottság szerepéről is. A résztvevők első kézből ismerhetik meg a vállalkozói lét mindennapjait.

The Klezmer of JCC Nagyvárad

A nagyváradi The Klezmer of JCC Nagyvárad zenekar 2005-ben alakult a Nagyváradi Zsidó Közösség keretében, és az első klezmer zenekar volt Romániában 1990 után. Az együttes a kelet-európai zsidó zenei hagyományokat ápolja, miközben friss, élő koncertélményt nyújt.

Sajó István – kiállítás és könyvbemutató

A Sajó István életművét bemutató kiállítás átfogó képet adott az építész pályájáról: az art deco épületektől a modern köz- és magánépületekig. A debreceni születésű, zsidó származású építész, aki Amerikában is sikereket ért el, mégis hazatért, és Debrecen egyik legjelentősebb tervezőjévé vált. Ingyen tervezte a középületeket, magánmegbízásaiból tartotta fenn családját. A...

Exe Party with: FEL!X , COXXO , CRISSTIA

FEL!X és COXXO párosa a nyers energia és a tempó – modern techno és old school hard groove határán mozogva, pörgős, percusszív szettekkel viszik a táncteret. CRISSTIA ezzel szemben a mélyebb, sötétebb rétegeket hozza: hypnotic és industrial techno, fokozatosan építkező szettekkel, amelyek szépen vezetik végig az estét.A belépő díja 20...

Borpart Megnyitó

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a BorPartot, ahol a Körös-part hangulata találkozik a minőségi borok és a zene világával. Az idei év különlegessége, hogy a Kincses Pince vándor borfesztivál is csatlakozik, a Kárpát-medence borászaival és válogatott tételekkel. A látogatókat gazdag bor- és gasztronómiai kínálat, valamint kellemes zenei élmények várják a...

Boldogságkeresők

A Boldogságkeresők egy intenzív, testközpontú fizikai színházi előadás, amely Füst Milán Boldogtalanok nyers, lélekfeszítő emberi viszonyait és Darren Aronofsky Rekviem egy álomért zaklatott, vizuálisan túlfűtött világát idézi meg. A két mesterműben egy fontos dolog közös, a szereplők megrekedtek egy képzeletbeli folyóson, egy alagútban melyből nem találják a kiútat. Mi nézők...

Bozont és a Vakvarjak

A Bozont és a Vakvarjak egy kolozsvári cover formáció, amely széles zenei repertoárral érkezik: klasszikus slágerektől a mai dalokig, magyar és angol nyelven egyaránt. Egyedi hangszerelésüknek és játékos feldolgozásaiknak köszönhetően ismerős dalokat hallhatunk új, friss köntösben.

George Staicu

George Staicu, azaz DJ Rogvaiv, különleges hangzásvilágával az elektronikus zene és a kísérletező ritmusok határán mozog. Szettjei egyfajta utazást kínálnak – hangulatok, energiák és zenei világok között. Minden fellépése más és más élményt ad, ahol a közönség könnyedén belemerülhet a zene sodrásába.

No Cable Acoustic koncert

A nagyváradi No Cable Acoustic (NCA) saját dalokkal és feldolgozásokkal érkezik, több nyelven – magyarul, románul és angolul egyaránt. A projekt több mint egy évtizede indult, jelenlegi formájában pedig az elmúlt években vált ismertté a régió közönsége számára.

Humor a politikában – politika a humorban, beszélgetés Kovács Gergellyel

Lehet-e a humor a politikai megszólalás hiteles és hatékony eszköze? A beszélgetés vendége Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke és Budapest XII. kerületének polgármestere, aki sajátos módon ötvözi a humort, a társadalomkritikát és a politikai cselekvést. A Pap István, újságíró és politológus által moderált beszélgetés során szó esik...