Stevie Ker

A Stevie Ker zenekar 2020-ban alakult Nagyváradon, a modern klasszikus és hard rock műfajok határán egyensúlyozva. Saját dalaikra épülő első albumuk Szenvedély címmel jelent meg, legújabb szerzeményük pedig a Veled című dal, amely már elérhető a YouTube-on.

Bérletszünet- Csokonai Színészzenekar

A Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagjaiból alakult zenekar ingyenes koncertet ad a Körösparti Pódiumon. Az együttes célja, hogy a színművészek zenei tehetségét is bemutassa a közönségnek, könnyed, szórakoztató előadás keretében. Repertoárjukban különböző műfajú dalok szerepelnek, amelyeket saját stílusukban adnak elő. Mindenkit szeretettel várunk egy kellemes zenei élményre a folyóparti színpadon.

Varadinum Quiz night

Izgalmas vetélkedővel várjuk az érdeklődőket a Gekko Pub & Bánya Klubban. A kérdések változatos témákban érkeznek, a jó hangulat és a kihívás garantált.Házigazda: Bartha Álmos, a QuizNight.hu alapítójaJelentkezés: Vad Zoltánnál a 0726 978 029-es telefonszámon. A csapatok száma korlátozott.

Váradi filmcsillagok Nemlaha György vetítéses előadása

A magyar filmtörténet első kis komédiája épp Nagyváradon született, Gózon Gyula és Kabos Gyula közreműködésével. Az előadás bemutatja, hogyan váltak a nagyváradi színészek – többek között Dajka Margit, Páger Antal, Fényes Aliz, Gulácsy Albert vagy Bencze Ferenc – a hazai filmkultúra meghatározó alakjaivá. Korabeli filmrészletek segítségével idéződik meg a XX....

Téglák a falban

A Bihar megyei és nagyváradi, magyar tannyelvű végzős osztályok közös búcsúztatása. Itt kerül átadásra a „Téglák a falban" összesítő kiadvány, amelyben a megye magyar iskolái végzős diákjainak és az őket oktató tanároknak a névsora szerepel, közös élménybeszámolókkal együtt. A kötetbemutató és átadás után a diákok számára a szervezők egy koncerttel...

Nyitott könyvvel a világra

Nyitott könyvvel a világra – Dobos János író-olvasó találkozóMi lenne, ha Trianont meg nem történtté tehetnénk? Dobos János regénye erre a kérdésre keresi a választ, miközben alternatív történelmi forgatókönyvet vázol fel. Az íróval személyesen is találkozhatunk egy rendhagyó könyvklub keretében, ahol beszélgetésre, frissen sült kapros pogácsára és a Dubovan pincészet...

Szívügyünk a Petőfi Park – Nagyvárad emblematikus közterülete – múlt és jelen, remélhető szebb jövő?

A város egyik legismertebb köztere, a Petőfi park (korábban Schlauch-kert, illetve Carmen Sylva park) évszázadok óta fontos szerepet tölt be Nagyvárad lakóinak életében. Az előadás helytörténeti áttekintést nyújt a park változatos múltjáról, valamint kitér a természetes értékek jelenlegi állapotára és a legutóbbi felújítással kapcsolatos vitákra is.

HolnapUtán Fesztivál – Félúton

Félúton (+14)Rendező: Balogh DorottyaPuck Bábszínház, Kolozsvár Mi történik? Mi történik velem? Gyerek vagyok? Felnőtt vagyok? Vagy a kettő között, félúton? Ez normális? Furcsa, hogy ezen gondolkodom? Ezen gondolkodom. Te is? Én is.Az előadás a kamaszkor kérdéseit és bizonytalanságait járja körül – az iskolai, családi és párkapcsolati helyzeteken keresztül. A devised...

Irodalom filmvásznon: adaptáció és fölülírás (Rokonok, Sorstalanság).

Dr. habil. Sághy Miklós, a (Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék, Szegedi Tudományegyetem) tanszékvezető egyetemi docense vetítéssel egybekötött, ismeretterjesztő előadásokat tart a Festum Varadinum keretében.Házigazda: Dr. Boka László, egyetemi docens (Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Tanszék, PKE), tudományos főmunkatárs (HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet)