Az eMStreet egy nagyváradi alternatív/indie rock formáció, amely barátságból és a zene szeretetéből született. A kezdeti feldolgozások után saját dalok felé fordultak, amelyek még erősebb kapcsolatot teremtettek a közönséggel.
TERMÉSZETESEN van remény! – kerekasztal beszélgetés
Hogyan kapcsolódhat össze a legújabb biomateriális innováció, a helyi gazdaságok újraépítése, a permakultúrás gondolkodás és a hagyományos tudás? A beszélgetés résztvevői különböző területekről érkeznek, mégis ugyanaz a kérdés foglalkoztatja őket: közös pontokat találni innováció és hagyomány között, és kézzelfogható megoldásokat találni arra, hogyan formálhatunk egy élhetőbb jövőt. Kiss Gergely, gombabőr...
Modul koncert
A nagyváradi Modul zenekar egy tapasztalt, több évtizedes zenei múlttal rendelkező formáció. Hangzásukat különböző korszakokon és stílusokon keresztül formálták, koncertjeiken pedig a klasszikus rock és az élőzene szeretete kerül a középpontba.
Gyermektáncház és hangszersimogató
A tánctanulás mellett a gyerekek közelebbről is megismerkedhetnek a népi hangszerekkel. Interaktív hangszerbemutató és közös éneklés színesíti a vasárnap délelőttöt.
Mobilmánia Vikidál Gyulával koncert
Fonogram-díjas hard rock zenekar A Mobilmánia zenekar Zeffer András ötlete alapján alakult meg, és azóta Fonogram-díjjal is jutalmazták. A nagyváradi koncerten hozzájuk csatlakozik Vikidál Gyula Liszt Ferenc- és eMeRTon-díjas énekes, színművész és zeneszerző, aki 1974 óta játszik profi zenekarokban. Pályafutása során több legendás formáció tagja volt (P. Mobil, P. Box,...
Mesterség bemutató – kosárfonás és viseletvarrás
Vasárnap Bondár Zsolt a kosárfonás technikáit szemlélteti, Popa Zsolt pedig a hagyományos viseletvarrás folyamatát mutatja be. Tekintse meg az alapanyagok megmunkálásának és a díszítésnek a fortélyait.
Add a kezed!
Kötetlen beszélgetés dr. Pál-Pásztor Gyöngyvér családorvossal az egészséges életmódról 11:00–12:00 között, ezt követően pedig 17:00 óráig a szervezet tevékenységeinek bemutatásával várják az érdeklődőket.
Ünnepi istentisztelet
Az istentiszteleten igét hírdet Szeverényi János evangélikus lelkész, fellép Andrejszki Judith énekesnő és közreműködik az Evangélikus Óvoda gyerekcsoportja. A rendezvény fotókiállítással folytatódik és a hagyományos szeretetvendégséggel zárul.
Kutyabarát Programok a Majális Színpadán
Egész napos, változatos programok várják a kutyákat és gazdikat: kezdő és haladó edzések, csoportos kiképzések, valamint aktív, közös feladatok. A színpadon látványos bemutatók követik egymást különböző fajtákkal és stílusokkal – fegyelmezett munkától és precíz tréningtől kezdve a zenés produkciókon és interaktív show-kon át egészen a kutyás divatbemutatóig. Fellépők és programok:...
Kézműves műhely – festett poháralátét, gyöngyhímzés, gyöngyfűzés
A résztvevők készíthetnek festett poháralátétet, vagy szabadrajzú gyöngyhímzett medált. A foglalkozáson gyöngyfűzött karkötők készítésére is lehetőség nyílik.





