Az előadás az erdélyi magyar oktatást kisebbségi jogi szempontból tárgyalja, rámutatva a problémákra, de azokra pontokra is, ahol javult a helyzet az elmúlt években. Az elemzés elsősorban a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Bálványos Intézet kérdőíves vizsgálatára alapszik, aminek során az összes magyar nyelven is tanító oktatási helyszínen kérdőívet töltöttünk ki, az osztálytermen kívüli nyelvhasználat és az infrastrukturális ellátottság vonatkozásában. A 885 oktatási helyszínre vonatkozó kérdőíves lekérdezést statisztikai makro-adatokkal egészítettük ki, amelyek az ott tanuló diákok vizsga-eredményei vonatkoztak, így az ezekben megmutatkozó egyenlőtlenségek okait is elemezni tudjuk. A nagyváradi bemutató az erdélyi összkép mellett a Bihar megyei eredményekre is kitér.
Az esemény egy Kiss Tamás előadásból és egy kerekasztal beszélgetésből áll, amit Novák Zoltán a Kisebbségkutató Intézet elnöke moderál és amin részt vesz még Bántó Norbert az Országos Magyar Továbbképző Központ igazgatója és Szabó Ödön a Szacsvay Akadémia alapítója.