Vidám, énekes-táncos foglalkozás, ahol Benedek Árpád vezetésével a gyerekek megismerkedhetnek a népi gyermekjátékokkal és a néptánc alaplépéseivel
Mesterség bemutató – szűrrátétkészítés, hímzés, bőrmívesség
Szombaton Sárközi Béla Józsefné a szűrrátétkészítés, Seprenyi Dánielné a hímzés, Bagdi János pedig a bőrművesség rejtelmeit mutatja be. A népi iparművészek munka közben kalauzolják el a látogatókat ezen mesterségek világába.
Műterem a szabadban
Kortárs debreceni és nagyváradi festők készítenek alkotásokat. Bár a festők műtermi munkája igazi magányos tevékenység, ezúttal egy napra nyilvánossá teszik az alkotómunka folyamatát a nagyváradi vár falai között
Antal Ferencz Ildikó Magyarnak maradni Amerikában című kötetének bemutatója
Antal Ferenc Ildikó kötete az észak-amerikai magyar diaszpóra sokszínű világát mutatja be, személyes történeteken keresztül. Az interjúalanyok eltérő életutakkal rendelkeznek, közös bennük azonban, hogy elkötelezetten ápolják és továbbadják a magyar nyelvet, kultúrát és hagyományokat közösségeikben. A kötet bepillantást nyújt azoknak a közösségi szereplőknek a munkájába is, akik szervezetekhez, intézményekhez vagy...
Gavallér Lajos: A Nagyváradon eltemetett 1848-1849-es szabadságharcosok kötetbemutató
Gavallér Lajos A Nagyváradon eltemetett 1848–1849-es szabadságharcosok című kötete levéltári forrásokra támaszkodva állít emléket azoknak a honvédeknek, akik Nagyváradon nyugszanak. A könyv nemcsak adatokat közöl, hanem emlékezésre és tisztelgésre hív. A Collegium Varadinum konferenciatermében megvalósuló könyvbemutatón a szerzővel dr.Tőtős Áron történész beszélget. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amely a...
Népi fajátékok gyerekeknek
A gyerekeknek lehetőségük lesz kipróbálni a kézzel készült fajátékokat és próbára tenni ügyességüket, a játékok pedig a régi idők világát idézik meg a mai kor gyermekei számára; a program pénteken 17:00–19:00, szombaton 9:00–20:00, vasárnap pedig 10:00–19:00 között várja az érdeklődőket..
Mesterség bemutató – gyöngyfűzés
Tóth Beáta népi iparművész bemutatja a gyöngyfűzés aprólékos folyamatát és hagyományos technikáit. A látogatók testközelből figyelhetik meg, hogyan válnak az apró gyöngyszemek művészi népi ékszerekké egy mester kezei alatt.
Szent László országa című könyv bemutatója
A Szent László országa című tanulmánykötet a Lovagkirály-sorozat zárásaként a Szent László-kutatás legújabb eredményeit és a történelmi Magyarország kiemelkedő középkori építészeti emlékanyagát mutatja be a Kárpát-medence egész területéről. A kötet multidiszciplináris megközelítésben tárgyalja a szent király által alapított székesegyházakat, kolostorokat és templomokat – köztük elpusztult épületek töredékesen fennmaradt emlékeit (például...
Bányai András Zuhanópályán című kötetének bemutatója
Bányai András íróval (online) beszélget Viktor József, a Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület sajtó- és médiaképviselője. Bányai András író, újságíró és szerkesztő Kolozsváron született, majd több évtizeden át Nagyváradon élt, ahol egy ideig a Fáklya külmunkatársa volt. A Ceaușescu-diktatúra idején Kanadába emigrált, és Montréalban az általa alapított Montreáli Krónika című magyar...
Az Egy Isten tiszteletére című könyv bemutatója
A 450 éves unitárius egyház gyülekezetei című kötet átfogó képet nyújt az unitárius közösségek sokszínű világáról. A kiadvány betekintést enged a gyülekezetek történetébe, templomaink múltjába és jelenébe, valamint abba a gazdag szellemi és tárgyi örökségbe, amely több mint négy és fél évszázadon át formálta az egyház arculatát. A kiadványt egyik...






