Szép Bihar megyénk

Interaktív, élményalapú feladatokkal várják az érdeklődőket, ahol játékos formában fejlődhetnek a résztvevők. Csapatépítő játékok, kommunikációt erősítő gyakorlatok és közös kihívások – többek között szabadulószoba és kézműves foglalkozások – kínálnak egyszerre szórakoztató és értékes tapasztalatot szombaton és vasárnap 9:00–17:00 óra között.

Képzőművész bemutatkozás

A Civil Szervezetek Udvarában a Tibor Ernő Galéria kiállítással és helyszíni alkotással mutatja meg a művészet teremtő folyamatát, ahol a festés és a közös élmény közelebb hozza egymáshoz az embereket; a program szombaton és vasárnap 9:00 és 19:00 óra között várja a látogatókat.

FelMűhely

Az érdeklődők Bibliákat és keresztyén könyveket vehetnek át ajándékba, valamint lehetőség nyílik személyes beszélgetésekre is lelki kérdésekről és mindennapi kihívásokról; a Felműhely festményekkel és rajzokkal hívja fel a figyelmet az igazi értékekre, a tevékenységekbe a gyerekek is bekapcsolódhatnak, a program pedig szombaton és vasárnap 9:00–14:00 óra között várja az érdeklődőket.

Közlekedésbiztonsági sátor

Szombaton és vasárnap 11:00 és 19:00 óra között egy interaktív programmla találkozhatnak a résztvevől, ahol speciális szemüvegekkel és szimulátorokkal próbálhatják ki, hogyan reagálnak különböző közlekedési helyzetekben.

Perma? Cool! – Permakultúra a gyakorlatban – kert, játék és tanulás

A permakultúrás program három élményelemből áll: közös kerttervezés gyakorlati tippekkel és vetőmagokkal, játékos PermaBINGO nyereményekkel, valamint élményalapú foglalkozás a természet erőforrásairól; a program szombaton 9:00–19:00, vasárnap pedig 14:00–19:00 óra között várja az érdeklődőket.

Mátyás király udvara

Interaktív élménypedagógiai program, ahol a résztvevők Mátyás-kori céhes mesterségeket próbálhatnak ki, és játékos formában ismerkedhetnek meg a korabeli élet világával. A hét különböző céh állomásain a résztvevők feladatokat teljesítenek, amelyek közül legalább 3–4 sikeres teljesítése után céhes mesterlevelet szerezhetnek, vagy az udvar különböző szerepeibe léphetnek (ceremóniamester, főkostoló, udvarhölgy, apród). A...

Nagyváradi Diáknapok

Valami igazán különleges készül a Multiverzumban! A legnagyobb hősök összefognak, hogy Nagyvárad harcosai megmérettessék magukat egy izgalmas kalandban — indulnak a Diáknapok! Április 22–25. között izgalmas csapatfeladatok, kihívások és közösségi élmények várnak, ahol a kreativitás és az összetartás kerül a középpontba. Jelentkezni 7 fős csapatokban lehet április 13-ig, a nagyvaradi.diaknapok...

Mindentudás Maraton

Hogy fér bele 50 óra egy napba? Hogyan élesztünk újra valakit? Lehet egyszerre egészséges és finom? Mi történik, ha egy Rubik-kocka az agyagozás közepébe gurul? Barátkozhatnak a denevérek szuperkutyákkal? Megmozdulnak a legókockák? Tudsz rovarhotelt építeni vagy alkimistaként kísérletezni? Varázsoljunk buborékokkal, színekkel és hangokkal, nézz a lencsébe és mosolyogj! Utazzunk az...

ELMARAD – Kézimunka klub

A kézimunka klub minden érdeklődőt vár, aki horgolni, hímezni vagy alkotni szeretne, egy barátságos, közösségi hangulatban.

Humor a politikában – politika a humorban, beszélgetés Kovács Gergellyel

Lehet-e a humor a politikai megszólalás hiteles és hatékony eszköze? A beszélgetés vendége Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke és Budapest XII. kerületének polgármestere, aki sajátos módon ötvözi a humort, a társadalomkritikát és a politikai cselekvést. A Pap István, újságíró és politológus által moderált beszélgetés során szó esik...